Szept 2.

Ahogy végeztünk a suliba, Gergő, Milán is én leültünk a lépcső előtti a lépcsőre.

- Na jó, szia Leila. – köszönt el Milán és Gergő. Kérdőn néztek, mikor elővettem a telom és elkezdtem játszani rajta. – Te nem mész?

- Hova?

- Haza?

- Te nem figyelsz anyáékra? –kérdeztem.

- Miért?

- Tegnap mondták, hogy csak este 10-re érnek haza.

- És?

- Nem tudok haza menni. – böktem ki.

- Miért? –kérdezte Milán.

- Mert otthon hagytam a kulcsot.

- Hajj… Akkor gyere velünk.- mondta Milán.

- Vaaagy, odaadhatd a te kulcsod. – mondtam. Milán elhúzta a száját.

- Nekem sincs kulcsom- mondta kínosan. – Gergő felröhögött.

- Na jó inkább menjünk!- mondta Milán és elindultunk… Gergőék.  Bedugtam a fülhallgató és elindítottam Szabyest Kártyavár számot. Olyan jó ez szám. Egyszer csak Milán lökte meg a vállam. Kivettem a fülemből a headsheat.

- Mi van? – néztem rá szúrósan.

- Énekelsz! – mondta Gergő. – Hangosan!

- Szerelmem tisztán ragyog még ha nem is tudod, ez sosem múlik!! – énekeltem teli tüdőből azért is.- Kétségek közt, nem kell más, csak a nap ragyogjon rád Elmúlt, még mindig fáj, hisz végleg itt hagytál!!!! – a refrénig már nem jutottam el ,mert Gergő nemes egyszerűséggel a kezével befogta a szám. Milán egy „Kösz!” mondattal reagálta le.

- Emnegy mám em! – mondtam ami annyit tesz Engedj már el.

- Fogsz énekelni? – kérdezte. A fejemmel nemet intettem. Ohh csak engedj el! MIKA Popular song jó lesz :D Óvatosan elvette a kezét és egyet hátra lépett. Nagy levegőt vettem és…

- BUT YOU…- eddig jutottam, ugyanis Gergő elém lépett, és derekamnál fogva magához rántott. Az orrunk összeütközött, a szánk egy centire állt meg egymástól. Élesen beszívtam a levegőt. Most egy kukkór se tudom megszólalni, nem hogy énekelni… De nehogy már ő nyerjen! Milán érdeklődve figyelt minket!

- Mizu?- nyögtem ki, ami elsőnek eszem,be jutott. Taps, taps Leila! Mizu? Gergő szélesen elvigyordott.

- Semmi. Veled mizu? Nincs kedved énekelni? – mondta szemét az enyémbe fúrta. Nyeltem egy nagyot.

- Most hogy mondod…- várta a folytatást. Mit csinál ha elkezdek énekelni? Befogja a számat…vagy megcsókol? – Szerinted énekeljek?

- Te tudod. – mondta vigyorogva. Milán láthatólag jól szórakozott, viszont látszot rajta nem annyira tetszik neki ez a macska-egér játék. Veled vagyok testvér!

- Sziaszt…Ohh! – nevettet fel mögülünk Vanda és az árnyéka Jázmin. Próbáltam hátra lépni, de Gergő szorosan tartott. Vigyorgott.

- Sziasztok! – köszönt Milán, majd ránk nézett.  

- Gergő…- sziszegtem neki. – Öhmm, hellosztok!

- Ahh! Cukik vagytok. – mondta Jázmin gúnyosan.

- Jaaj! Mi nem…- védekeztem.

- Just friends. – mondta Gergő. Bevillant egy kép, amit tegnap láttam tumblr-en. Egy lány és fiú csókolóztak, és az volt a képre írva : „Just friends” . Beharaptam az alsó ajkam. Just friends?

- Ja, csak barátok. – mondtam majd valahogy kihámoztam magam Gergőből.

- Ja persze. – mondta gúnyosan Vanda. – Hova mentek?

- Gergőhöz. – rántottam meg a vállam.

- És jön is a busz! – majd eszeveszett módon elkezdtünk rohanni. A busszra érve lehuppantam a székre. Milán mellém, Gergő szembe velem. Az ablaküvegnek támasztottam a fejem, behunytam a szemem. Just friends… Hagyd már ezt a szót! Nem jelent semmit, csak egy hülye mondtat. De még is… Hatása alá kerültem.

- Mi van Lea? Min gondolkozol? – lökte meg a térdem Milán. Megráztam a fejem.

- Semmin. – vágtam rá

  Szept.2

A terembe érve a tanár még nem volt bent, így gyorsan lehuppantam Miri mellé és vártam a tanárt.

- Mi volt?- kérdezte, mikor válaszolni akartam mikor a tanánő bejött.

- Sziasztok, Zsuzsa néni vagyok, énektanár. Eköszőr is ki szeretne játni énekkarra. – kezdte, én pedig elgondolkodtam, ha anya megtudja, hogy énekkarra járok lesszál rólam. Hmmm igen remek terv.

- Én!- tettem fel a kezem.

-Kitünő! Neved?- kérdezte.

-Szigetvári Leila. – mondtam és leírta egy lapra majd hirtelen rám nézett.

- Szigetvári Milánnal testvérek vagytok? – kérdezte.

-Ikrek.- mondta Miri helyettem.

- Hmm…Érdekes- mondta. Érdekes? – Ma 14:00-tól próba a 100-as terembe mondta.

- Ki jár még? – kérdeztem.

- Szilvási Vanda, Kárpáti Fanni, Nagy Bence, Szigetvári Milán és Zeller Gerő, Gál Johanna, Nemes Jázmin, Tóth Kármen,na meg te.

-HÖÖÖ! – hördültem fel, Gergő, Milán?Na jó túl sok a lány. Van egy gyanúm, hogy miért vannak benne… tanárnő ügyet se vetet rám és folytatta az órát. Szóval énekkarra járok.  

Óra után lementem a büfébe, mert majd’ kilyukadt a gyomrom. Ahogy beléptem megcsapott a kaja szag, és akkorát kordult a hasam, hogy a New Yorkba lako mamán is hallota.

- Éhes vagy, mi?- röhögöt Milán kezzébe egy hot doggal. Nyamii.

- Ja, és nézd mennyien állnak sorba! – szörnyöldötem.

- Ott vannak elől a többiek ha sietsz még elkapod őket.- Végig néztem, hogy esélyem sincs. Ekkora egy ötlettem támadt.

- Add ide a telefonod! – mondtam. Milán furán nézett rám de odaadta, feloldottam és hívtam.

- Na figylej, vegyél nekem egy nagy hamburgert, perecet, kakaós csigát és 1 liter kolát ja és gumicukort köszi. – mondtam majd leraktam.

- Te Gergőt hívtad? – nézett rám hitetlenkedve.

- Aha, ez a 21. század. – mondtam.

- De miért nem te hívtad a sajátodon?- kérdezte

- Mert nincs meg a száma. – hazudtam, még csak azt kéne, hogy réjöjjön, hogy kielstem a telójából.

- Itt vagyok Afrika 1 éves kaja mennyiségével.- mondta Gergő és a kezembe nyomot egy tálvát, amin ott volt a hamburgerem,perecem, kakakós csigám kolám és gumicukrom. Hmm..Hammi! :D

-Honan van tálcád? – döbbent le Milán.

- Komolyan? A húgod feleszi a büfét és téged a tálca izgat?!- akadt ki Gergő, Milán megrántotta a vállát és tovább ette a hot dogját, ekkor eszmbe jutott valami.

- Uhh, mennyi volt kifizettem.-mondtam Gergőnek.

- Hagyd tekints bocsánat kérésnek, amiért szívattalak a bugyid miatt.- mondta hatalmas a mosllyal. Milán fel vont szemöldökkel nézett engem és Gergőt felváltva. Hogy eltereljem a szót bedobtam az énekkart.

- Énekkar? Hmm?- kérdeztem, fél szemöldököm felvonva. Milán és Gergő azonnal magyarázkodó üzemmódba kapcsolt.

- Uhh… az azért van, hogy beléphessünk a … Hova is Milán? – nézett Gergő Milánra.  

- Uh öhh…néptáncra- habogta Milán. Gergő hatalmas szemmel nézett Milánra. Néptánc?? :D

- Ja, néptáncra. - legyintett Gergő és vett egy maroknyit a gumicukromból.

13:50- kor már ott álltam a 100-as terem előtt. Nem sokára a többiek is megjelentek és mehetünk is énekkara.

- Vanda, légyszives énekeld el nekünk azt a dalt amit megbeszéltünk. – kezdte a tanár. Vanda bólintott elővett papírokat majd kiment a tanárhoz, mi addig a padokon ülve néztük. Aztán Vanda elkezdte énekelni Taylor Swift I knew you were trouble-t. Tudni kell rólam és Milánról, hogy ennek a számnak a kecskés videóját vagy ezerszer végignéztük. Mikor Vanda sikított dettó olyan volt, mint a kecske. Felröhögtem, de nem, akár hogy azaz hisztérikus röhögés mikor csak sikítasz . Vanda abba hagyta az éneklést, és ha szemével ölni tudott volna akkor én halott lennék.

- Leila hagyd abba a nevetést és fáradj ki. – szólt hidegen a tanárnő.  Hu pasztmek.

- Itt a kotta. Sok sikert! – vicsorított Vanda.  Biztos volt a leégésembe, na ezzel már ketten vagyunk. A tanárnő bekapcsolta a zenét és elkezdtem énekelni. Az első kér során be voltam parázva aztán egyre jobban lettem, és kieresztettem a hangom. A refrén résznél felnéztem, és körbe néztem, mindenki tátott szájjal nézett. Találkozott a tekintetünk Gergőével és elmosolyodott. Trouble, trouble, trouble.  Amikor befejeztem a dalt, a tanárnőre néztem.  Teljesen le volt döbbenve, mint ahogy Vanda és Bence. A többiek meg tegnap hallottak mikor énekeltem. Kuksoló banda.

- Leila, megleptél, de jó értelembe. Lásuk csak…- mondta és elkezdet a papírok közt kutatni- Megvan! Gergő gyere csak ide.

- Minek?- riadtam meg. Gergő lazán felállt, és kisétált, közbe egy összepacsizott Milánnal! Áruló! Gyilkos pillantással díjaztam ezt, a pacsizást. Oda lépett mellém.

- Van olyan sejtésem, hogy énekelnünk kell majd. – suttogta, hogy csak én halljam.

- Minek? – kérdeztem ijedten. Megrántotta vállát amolyan „Én honnan tudjam” stílusba. Eközben a tanárnő, szorgosan keresgélt valamit a papírok között, majd diadalmasan felemelte a kezébe lévő papírokat és egy „Ez az!” felkiáltással megspékelve. Biztos, nem a dráma szakkörbe vagyok?  Zsuzsa néni egy-egy dalszöveget adott a kezünkbe.

- 2 hetek van megtanulni a szöveget. Ami pirossal van írva az Leiláé, a fekete pedig értelem szerűn Gergőé.

- És… ez…őőő…kötelező? – kérdeztem a legszebb mosolyom elő véve.

- Igen! – vágta rá a tanár. Jaaj!

- És mire is kell, ez? – kérdeztem.

- Halloween. – mondta a tanár.

- MIII??? – kiáltotta Vanda. – Úgy volt, hogy azt én fogom!!

- Most már nem! – intézte el a tanár. – Hogy tetszik a dal? – kérdzte Gergőtől és tőlem. Lepillantottam. Just a dream.♥  Egyik kedvenc számom.

- Imádom. – mondtam ki öszintén.

- Nem ismerem. - rántotta meg a vállát Gergő. – De majd meghallgatom. – ígérte meg, majd zsebébe gyűrte. 

(Szept 2.)

Mire vissza értem rajzra már kicsöngettek, így ledobtam a padra a táskám és mentem is ki az udvarra. Mikor kiértem magcsapott a hideg szél és érztem, hogy mindjárt szakadni fog eső. Oda szaladtam Milánékhoz és figyelmeztettem őket.

-  Esni fog, nagyon.- mondtam.

- Ja érzem menjünk be. – mondta Bálint és elindultunk be, az udvar felénél jártunk mikor elkezdet szakadni, befuttunk és ekkor vettem észre, hogy nincs meg a napszemüveg, mert persze a szél lefújta. Káromkodtam egy nagyot és vissza szaladtam az udvara. NA ha most nem kapok tüdőgyulladást, akkor soha mormoltam magamba. És akkor megláttam a fatetején (!!!) a napszemüveget. Morogtam egyet és elkezdtem mászni, még egy kicsi kell és megvan csak egy karnyújtás és ezaz!! Gyorsan beraktam a pólóm nyakára és ekkor… ekkor megcsúszott a lábam, ijedtem be felsikítottam és a legközellebi ághoz kaptam. Ott lógtam a 5 méterrel a szilárd talajtól, szakado esőbe, és most jön a legjobb: SZOKNYÁBA!! Mit is gondoltam mikor felmészam erre a retkes fára! Milán is felmászhatott nyugotan,vagy Gergő! Nem, nekem intézkednem kell!

- Kell segítség?- hallottam megmenőm hangját aki nem mást, mint GERGŐ(??).

- Öhh ja!- mondtam és éreztem, hogy rákká változok.  

- Tudod mit, itt aluról tök jó a kilátás. – mondta és nevetet. – Szereted a kacsákat mi?- célzott a kacsás bugyimra. Igeeen ezt vettem fel! Én hülye!!De hát kigondolta volna, hogy ma még egy fáról fognak leszedni? Senki!

- Bunkó!  Inkább segíts, mert zsibbad a kezem- nyöszörögtem, mert éles fájdalom hasított a karomba.

-Ugorj! – mondta. Épp ellenkezni akartam mikor begörcsölt a kezem.

-De kapj el vagy Milán kinyír!- mondtam és ugrottam, szorosan behunytam a szemem. A következő pillantba Gergő kezébe tartot. Kinyitottam a szemem és egy csodálatos zöld szempárral találkoztam…majd hapciztam. Na igen, megfáztam…

- Szerintem megfáztál. – álapította meg Gergő.

- Wááúú! Te vagy Dr. House fia? – kérdeztem szarkazmussal.

-Így kell bánni a megmentőddel?- vonta fel szemöldökét és bele bököt a hasamba. Felsikitottam.- Mi történt a szemeddel?

- Elestem a lépcsőn, na, jó most már eresz el!- mondtam és kibújtam meleg öleléséből.

- Hé 2 perce becsöngettek, siessetek Galambok! – kiabálta Fanni.  Össze néztük Gergővel és elkezdtünk futni.