Szept.2

A terembe érve a tanár még nem volt bent, így gyorsan lehuppantam Miri mellé és vártam a tanárt.

- Mi volt?- kérdezte, mikor válaszolni akartam mikor a tanánő bejött.

- Sziasztok, Zsuzsa néni vagyok, énektanár. Eköszőr is ki szeretne játni énekkarra. – kezdte, én pedig elgondolkodtam, ha anya megtudja, hogy énekkarra járok lesszál rólam. Hmmm igen remek terv.

- Én!- tettem fel a kezem.

-Kitünő! Neved?- kérdezte.

-Szigetvári Leila. – mondtam és leírta egy lapra majd hirtelen rám nézett.

- Szigetvári Milánnal testvérek vagytok? – kérdezte.

-Ikrek.- mondta Miri helyettem.

- Hmm…Érdekes- mondta. Érdekes? – Ma 14:00-tól próba a 100-as terembe mondta.

- Ki jár még? – kérdeztem.

- Szilvási Vanda, Kárpáti Fanni, Nagy Bence, Szigetvári Milán és Zeller Gerő, Gál Johanna, Nemes Jázmin, Tóth Kármen,na meg te.

-HÖÖÖ! – hördültem fel, Gergő, Milán?Na jó túl sok a lány. Van egy gyanúm, hogy miért vannak benne… tanárnő ügyet se vetet rám és folytatta az órát. Szóval énekkarra járok.  

Óra után lementem a büfébe, mert majd’ kilyukadt a gyomrom. Ahogy beléptem megcsapott a kaja szag, és akkorát kordult a hasam, hogy a New Yorkba lako mamán is hallota.

- Éhes vagy, mi?- röhögöt Milán kezzébe egy hot doggal. Nyamii.

- Ja, és nézd mennyien állnak sorba! – szörnyöldötem.

- Ott vannak elől a többiek ha sietsz még elkapod őket.- Végig néztem, hogy esélyem sincs. Ekkora egy ötlettem támadt.

- Add ide a telefonod! – mondtam. Milán furán nézett rám de odaadta, feloldottam és hívtam.

- Na figylej, vegyél nekem egy nagy hamburgert, perecet, kakaós csigát és 1 liter kolát ja és gumicukort köszi. – mondtam majd leraktam.

- Te Gergőt hívtad? – nézett rám hitetlenkedve.

- Aha, ez a 21. század. – mondtam.

- De miért nem te hívtad a sajátodon?- kérdezte

- Mert nincs meg a száma. – hazudtam, még csak azt kéne, hogy réjöjjön, hogy kielstem a telójából.

- Itt vagyok Afrika 1 éves kaja mennyiségével.- mondta Gergő és a kezembe nyomot egy tálvát, amin ott volt a hamburgerem,perecem, kakakós csigám kolám és gumicukrom. Hmm..Hammi! :D

-Honan van tálcád? – döbbent le Milán.

- Komolyan? A húgod feleszi a büfét és téged a tálca izgat?!- akadt ki Gergő, Milán megrántotta a vállát és tovább ette a hot dogját, ekkor eszmbe jutott valami.

- Uhh, mennyi volt kifizettem.-mondtam Gergőnek.

- Hagyd tekints bocsánat kérésnek, amiért szívattalak a bugyid miatt.- mondta hatalmas a mosllyal. Milán fel vont szemöldökkel nézett engem és Gergőt felváltva. Hogy eltereljem a szót bedobtam az énekkart.

- Énekkar? Hmm?- kérdeztem, fél szemöldököm felvonva. Milán és Gergő azonnal magyarázkodó üzemmódba kapcsolt.

- Uhh… az azért van, hogy beléphessünk a … Hova is Milán? – nézett Gergő Milánra.  

- Uh öhh…néptáncra- habogta Milán. Gergő hatalmas szemmel nézett Milánra. Néptánc?? :D

- Ja, néptáncra. - legyintett Gergő és vett egy maroknyit a gumicukromból.

13:50- kor már ott álltam a 100-as terem előtt. Nem sokára a többiek is megjelentek és mehetünk is énekkara.

- Vanda, légyszives énekeld el nekünk azt a dalt amit megbeszéltünk. – kezdte a tanár. Vanda bólintott elővett papírokat majd kiment a tanárhoz, mi addig a padokon ülve néztük. Aztán Vanda elkezdte énekelni Taylor Swift I knew you were trouble-t. Tudni kell rólam és Milánról, hogy ennek a számnak a kecskés videóját vagy ezerszer végignéztük. Mikor Vanda sikított dettó olyan volt, mint a kecske. Felröhögtem, de nem, akár hogy azaz hisztérikus röhögés mikor csak sikítasz . Vanda abba hagyta az éneklést, és ha szemével ölni tudott volna akkor én halott lennék.

- Leila hagyd abba a nevetést és fáradj ki. – szólt hidegen a tanárnő.  Hu pasztmek.

- Itt a kotta. Sok sikert! – vicsorított Vanda.  Biztos volt a leégésembe, na ezzel már ketten vagyunk. A tanárnő bekapcsolta a zenét és elkezdtem énekelni. Az első kér során be voltam parázva aztán egyre jobban lettem, és kieresztettem a hangom. A refrén résznél felnéztem, és körbe néztem, mindenki tátott szájjal nézett. Találkozott a tekintetünk Gergőével és elmosolyodott. Trouble, trouble, trouble.  Amikor befejeztem a dalt, a tanárnőre néztem.  Teljesen le volt döbbenve, mint ahogy Vanda és Bence. A többiek meg tegnap hallottak mikor énekeltem. Kuksoló banda.

- Leila, megleptél, de jó értelembe. Lásuk csak…- mondta és elkezdet a papírok közt kutatni- Megvan! Gergő gyere csak ide.

- Minek?- riadtam meg. Gergő lazán felállt, és kisétált, közbe egy összepacsizott Milánnal! Áruló! Gyilkos pillantással díjaztam ezt, a pacsizást. Oda lépett mellém.

- Van olyan sejtésem, hogy énekelnünk kell majd. – suttogta, hogy csak én halljam.

- Minek? – kérdeztem ijedten. Megrántotta vállát amolyan „Én honnan tudjam” stílusba. Eközben a tanárnő, szorgosan keresgélt valamit a papírok között, majd diadalmasan felemelte a kezébe lévő papírokat és egy „Ez az!” felkiáltással megspékelve. Biztos, nem a dráma szakkörbe vagyok?  Zsuzsa néni egy-egy dalszöveget adott a kezünkbe.

- 2 hetek van megtanulni a szöveget. Ami pirossal van írva az Leiláé, a fekete pedig értelem szerűn Gergőé.

- És… ez…őőő…kötelező? – kérdeztem a legszebb mosolyom elő véve.

- Igen! – vágta rá a tanár. Jaaj!

- És mire is kell, ez? – kérdeztem.

- Halloween. – mondta a tanár.

- MIII??? – kiáltotta Vanda. – Úgy volt, hogy azt én fogom!!

- Most már nem! – intézte el a tanár. – Hogy tetszik a dal? – kérdzte Gergőtől és tőlem. Lepillantottam. Just a dream.♥  Egyik kedvenc számom.

- Imádom. – mondtam ki öszintén.

- Nem ismerem. - rántotta meg a vállát Gergő. – De majd meghallgatom. – ígérte meg, majd zsebébe gyűrte.