Sziasztok! Itt a folytatás. Ez a rész más mint a többi, dee remélem tetszeni fog. ♥♥

*Gergő szemszöge*

Megőrjít. Ez a megfelelő szó, ami jellemzi az érzésemet, amint Leila gondolok. Azok a puha szőke tincsek, azok az idomok. És az illata. Ohh az az illat, enyhe vattacukor. Komolyan mondom. Legszívesebben megkóstolnám.
- Min ábrándozol? - dob meg egy párnával Milán. A tesódról álmodozom.
- Semmin. - vágom rá. Még azt kéne, hogy rájöjjön.
- El is hiszem. - vigyorgott rám.
- Pofád alapállásba. - vágom vissza neki a párnát. Nyílik az ajtó, és Leila lép be rajta. Megcsap a vattacukor illata. Lazán elterül az ágyamon.
- Unatkozook! - közölte.
- Szar ügy. - vont vállat Milán.
- Van társasjátékotok? - fordul felém. Olyan édesen mosolyog.
- Számodra van hercegnőm. - kacsintok rá. Imásom mikor elpirul. Felmentem a padlásra, valami társasjáték után. Nagyban az egyik dobozt kutattam, mikor egy puha kéz ért a vállamhoz, egyből utána éreztem az illatát.
- Na találtál valamit? - kérdezte azon a csodálatos hangján.
- Semmit.
- Segítek! - mondta, majd elindult a padlás végén lévő dobozhoz. Leguggolt és elkezdet keresni. Ahogy ránéztem eszembe jutott a kacsás bugyi. Egy kép ugrott fel, amin a  kacsás bugyi már nem rajta van. Erősen az ajkamba haraptam. Nem szabad ilyen gondolatodnak lenni. Helytelen. Lassan kiszedegette a cuccokat és a doboz mellé rakta, előrébb hajolt aminek következtében a szoknya feljebb csúszott, és elém tárultak a kacsák. Élesen beszívtam a levegőt. Huh, de kicsi ez a padlás. Megköszörültem a torkom, felém fordult. Ártatlan tekintett, amiben egy kis pimaszság volt. Hirtelen felpattantam, és gyorsan oda mentem hozzá. Derekánál fogva magamhoz rántottam és ránéztem. Gyönyörű tenger kék szem. Ez bűn! Ellenkezz Leila, mert én nem fogok! Elmosolyodott és a kezét a nyakam köré fonta. Ennyi! Nem bírom. Felé hajoltam és megcsókoltam. Puha ajkai megőrjítettek. Mi van velem? Csokis  süti ízű volt. Halkan felsóhajtott és vissza csókolt. Keze a pólóm alácsúszott, és közelebb préselte magát hozzám.
- Milán mondta, hogy tár....OHH! - hallotam meg anya hangját. Leilával szét rebbentünk. Máris hiányom volt, hogy teste nem ér az enyémhez, és ajkaink szét váltak. Vörös fejjel próbálta vissza fojtani a nevetést.
- Csak annyit akartam,hogy ó már nem is tudom. - hadovát anya össze-vissza, majd sarkon fordult. Lilára néztem, aki ugyanolyan pimasszul nézett.
- Ebbe a dobozba nincs. - vigyorgott rám. Vissza vigyorogtam, és vissza mentem a többi dobozhoz. Szerencsémre megtaláltam azz Activytit.
- Jó lesz? - emeltem fel, a dobozát.
-Tökéletes. Gergő?
- Tessék?
- Ami az előbb történt...- ajajj, most fogja mondani, hogy inkább felejtsük el.- az maradjunk köztünk, de ha valamikor meg akarod ismételni... - itt abbahagyta a mondatot, kacsintott és puszit adott a számra. Majd kiment mintha semmi sem történt. Most, kikezdett velem? Héé! Itt nekem van jogom a másikat szégyenben hozni.
- Hé! Hercegnő!- kiáltottam utána, megtorpant és hátra fordult. - A nyelvjátékon még csiszolunk. - paprika vörös fejjel bemutatót és elment.

Folytatáás. 😍
Köszönjétek ezt a részt a holnapi latin témazárinak. Ugyanis tanulni kellet volna rá...csaaaaak, ott volt a telefon meg minden. Na jó olvasást!

- Szia anya! - szóltam a telefonba. Épp a konyhába ettem a sütit, és Gergő hercegnözésén gondolkodtam, mikor megszólalt a telom. -Mizu?
- Szis, kicsim. Az van, hogy apáddal egy kis gondba kerültünk, sajnos nem mondhatom el mi... Tudod állami titok, meg a többi hülyesség. De nem is ez a fontos. Milán ott van?
- Nem,alszik. De megoldom.
- Mind....- kezdte anya, de már elorditottam magam.
- MILÁN! KELJ MÁR FEL! FONTOOOS!. - a következő pillanatba egy dühös Milán jelent meg a konyhába.
- Neked,meg mi a fa... Szia anya. - kezdte Milán,majd megmutattam, hogy épp anyával beszélek. - Mizu?- ez már amolyan Szigetváris dolog a mizu.
- Szia Milán. - kihangositottam a telom. - Na hogy itt van a két gyerekem el is mondom.
- Hallgatunk. - mondtuk egyszerre Milánnal.
- Ohh... De aranyosak vagytok! Imádom mikor egyszerre beszéltek. Emlékszem kicsi korotokba, volt egyszer...
- Anyaaa- nyögtem fel.
- Jó-jó. Mondom. De türemetlen valaki.
- Pedig nem őt üvöltötték fel. - morogta Milán.
- Szívem! Elmondtad már? - hallotam apa hangját. Na összegyűlt az egész család. Perfect. Sose tudjuk meg, mit akar mondani anya.
- Nem.
- Add,majd én.Gyerekek? Itt vagytok?
- Már egy órája. - dünnyogte Milán.
- Remek. Hol vagytok?
-Nálunk. - jött be Gergő a konyhába. A szomszéd nem akar átjönni??
- Ez a Zeller gyerek volt? - kérdezte apa.
- Nem a paradicsom. - mondta Milán. Felröhögtem anyával.
- Haha. Mi ez itt? Családi kupak tanács?
- Olyasmi.
- Akkor a paradicsom gyerek távozik. -majd kiment Gergő.
- Szóval Zelleréknél vagytok.
- Ahhaaa. Lényeg?
- Heni ott van? - szólt bele anya.
- Valahol megvan. - szóltam bele. Kezdem unni.
- Szóljatok neki! - utasított minket apa.
- Minek?? - kérdeztem.
-Mert ott fogtok ma éjszakázni, ha meg engedik. Szóltatok már neki?
-Nem. Megyek szólók. - mondta Milán és kiment.
-De a cuccunk otthon van!
- Menjetek érte!
- Öhhh. Nehéz lesz. - feleltem. -Nincs kulcsunk.
- Óóó....hogy az a...- kedzte apa, de Henrietta épp most lépet be.
- Itt vagyok. - csicseregte.
- Nálatok aludhatak a gyerekek?
- Persze!
- Köszönjük! Leila,Milán reggelre haza próbálunk érni, de ha nem akkor a pótkulccsal bemehetek.
- Van pótkulcsunk? - döbbent meg Milán.
- Majd lesz. -mondta apa,majd bontotta a vonalat. Mi van? Értetlenül néztünk egymásra Milánnal. Majd végül megvonta a vállát,és elment megmondani a paradicsom gyereknek az örömhírt. Örömhír, na persze. Ekkor egy lány lépettbe a konyhába. Rövid gesztenyebarna haj, mandula vágásu ragyogó kék szemmel. szemek, hatalmas keblek. Ki ez?
- Hát te? - szólított meg aranyosan.
- Leila. Te?
- Zeller Enikő. - áhh még egy Zeller gyerek. - Gergő legújabb ribanca vagy? -mi a jóságos atyaúristen?
- Enikő, kurva gyorsan állítsd le magad! - szólalt meg Gergő. Csak úgy izzot a dühtől.
-Na mi van? A családod ellen fordulsz ez miatt?
- Az EZnek neve van. Szigetvári Leila.
- Áhh! Akkor Milán tesója vagy. - húzta el a száját. - Az egész Szigetvári család itt csövezik?
- Enikő! Vár a drogos pasid. Egy,kettő! - tapsolt kettöt Gergő, majd az ajtóra mutatott. - Siess mielött újra belövi magát.
- Seggfej! - kiáltotta el magát Enikő és kiviharzott.
- Ez volt az én drága serdülő húgom. - Húgod? Hány éves? - kerekedett el a szemem. Minimum 20-nak néztem. Mininum!
- 15. Nem mondanád el róla. -megrázta a fejét. - Bocs az elözökért. Nehéz idöszakba van.
- Semmi baj. -legyintettem. - Drogos pasi?
- Ugyan... Csak emos. - felnevettem. - Ma nállunk alszotok?
- Ühüm. - bólintottam.
- Akkor lesz egy alvótársam. -kacsintott. Rám gondolt? Én enm alszok vele...bár. Állj, most! Nem akarsz vele aludni.
- Öhh...- vörösöstem el.
- Milán. Miért kimásra gondoltál, hercegnö? - vigyorgott rám. A farncba.
- A drogosra, ki másra! -mondtam,mintha tök egyértelmű lenne.
- Aha, el is hiszem. -mondta majd kiment. Asszem 1-0 a javára.

Sziasztok! Itt az új rész! :) Jó olvasást!

Gergőék háza hatalmas volt! Jó a miénk se kicsi... de ez, wáu. Nem untatlak titeket részletes ház leírásról de elég annyi hogy nagyon szép, és hatalmas. Ahogy beléptünk az ajtón egy 3 év köröli lány futott Gergőhőz.
- Gegőő! - kiáltotta lány, átölelte a bátyát. Mikor meglátott a lány engem, összehúzta a szemöldökét. - Te ki vagy?
- Én Leila vagyok, és te? - mosolyogtam rá kedvesen.
- Most akkor Gegő téged fog szeretni, és nem engem? - támadott rám a kislány. Felnevettem.
- Nem, dehogyis. - mondtam kedvesen. Gergő vörös fejjel hallgata a beszélgetést. Idö közben Milán eltünt.
- Gergő, meg jőttél? - jöt oda hozzánk egy fekete hajú kék szemű nö. Mikor meglátott kedvesen rám mosolygott. - Szia, Zellerné Henrietta vagyok. Gergő anyukája. Gondolom te vagy Leila Milán tesója.
- Igen, Szigetvári Leila vagyok.
- Te tényleg olyan szép vagy, mint ahogy Gergő mondta. Na gyere Sophia, hagyjuk a fiatalokat. - kacsintott a  lányára és elment.
-Khmm... Ez érdekes volt, felejtsük is el! Gyere! - indult el Gergö. Szóval szép vagyok? Köszönöm. Ahogy beléptünk a nappaliba megcsapott a süti illata. Hmmm...csokis. Milán már a tévé előtt ült.
- Mit nézzel? - huppant le mellé Gergö.
- Agymenök. - mondta. Imádom az agymenöket. Elindultam feléjük és helyet törtem magamnak.
- Helyet! Most! - kiáltottam. A következö pillanatba Gergő ölébe találtam magam.
- Tessék, most már van helyed. - karját szorosan a derekam köré fonta, nehogy elmenjek. Már pedig én elfogok.
- Idióta! - prüszköltem kifulladva. 5 perce probálok kiszabadulni, de semmi. Értékes percek telnek az agymenökböl. Megadoan dőltem a mellkasára. Éreztem amint gyorsabban ver a szíve. Elmosolyodtam.
-Boldog vagy?
- Nagyon is. - a lehelete csikizte a tarkomnak. Ennyire sose vártam, hogy vége legyen az agymenöknek. És ez is Gergö hibája! Miután vége lett, elengedett én meg felálltam. Milán elaludt. Jézus! Ennyire nem unalmas a sorozat.
- Gyertek sütözni! - kiáltott ki Gergö anyja. Szinte futva indultama konyhába. Meg is botlotam,és sikeresrn el is taknyoltam volna ha nem kap el Gergö.
- Vigyázz hercegnő, mert sebes lesz az arcod. - súgta a fülembe. Tágra nyílt szemmel és szapora pulzussal  ültem le. Hercegnő?

Szept 2.

Ahogy végeztünk a suliba, Gergő, Milán is én leültünk a lépcső előtti a lépcsőre.

- Na jó, szia Leila. – köszönt el Milán és Gergő. Kérdőn néztek, mikor elővettem a telom és elkezdtem játszani rajta. – Te nem mész?

- Hova?

- Haza?

- Te nem figyelsz anyáékra? –kérdeztem.

- Miért?

- Tegnap mondták, hogy csak este 10-re érnek haza.

- És?

- Nem tudok haza menni. – böktem ki.

- Miért? –kérdezte Milán.

- Mert otthon hagytam a kulcsot.

- Hajj… Akkor gyere velünk.- mondta Milán.

- Vaaagy, odaadhatd a te kulcsod. – mondtam. Milán elhúzta a száját.

- Nekem sincs kulcsom- mondta kínosan. – Gergő felröhögött.

- Na jó inkább menjünk!- mondta Milán és elindultunk… Gergőék.  Bedugtam a fülhallgató és elindítottam Szabyest Kártyavár számot. Olyan jó ez szám. Egyszer csak Milán lökte meg a vállam. Kivettem a fülemből a headsheat.

- Mi van? – néztem rá szúrósan.

- Énekelsz! – mondta Gergő. – Hangosan!

- Szerelmem tisztán ragyog még ha nem is tudod, ez sosem múlik!! – énekeltem teli tüdőből azért is.- Kétségek közt, nem kell más, csak a nap ragyogjon rád Elmúlt, még mindig fáj, hisz végleg itt hagytál!!!! – a refrénig már nem jutottam el ,mert Gergő nemes egyszerűséggel a kezével befogta a szám. Milán egy „Kösz!” mondattal reagálta le.

- Emnegy mám em! – mondtam ami annyit tesz Engedj már el.

- Fogsz énekelni? – kérdezte. A fejemmel nemet intettem. Ohh csak engedj el! MIKA Popular song jó lesz :D Óvatosan elvette a kezét és egyet hátra lépett. Nagy levegőt vettem és…

- BUT YOU…- eddig jutottam, ugyanis Gergő elém lépett, és derekamnál fogva magához rántott. Az orrunk összeütközött, a szánk egy centire állt meg egymástól. Élesen beszívtam a levegőt. Most egy kukkór se tudom megszólalni, nem hogy énekelni… De nehogy már ő nyerjen! Milán érdeklődve figyelt minket!

- Mizu?- nyögtem ki, ami elsőnek eszem,be jutott. Taps, taps Leila! Mizu? Gergő szélesen elvigyordott.

- Semmi. Veled mizu? Nincs kedved énekelni? – mondta szemét az enyémbe fúrta. Nyeltem egy nagyot.

- Most hogy mondod…- várta a folytatást. Mit csinál ha elkezdek énekelni? Befogja a számat…vagy megcsókol? – Szerinted énekeljek?

- Te tudod. – mondta vigyorogva. Milán láthatólag jól szórakozott, viszont látszot rajta nem annyira tetszik neki ez a macska-egér játék. Veled vagyok testvér!

- Sziaszt…Ohh! – nevettet fel mögülünk Vanda és az árnyéka Jázmin. Próbáltam hátra lépni, de Gergő szorosan tartott. Vigyorgott.

- Sziasztok! – köszönt Milán, majd ránk nézett.  

- Gergő…- sziszegtem neki. – Öhmm, hellosztok!

- Ahh! Cukik vagytok. – mondta Jázmin gúnyosan.

- Jaaj! Mi nem…- védekeztem.

- Just friends. – mondta Gergő. Bevillant egy kép, amit tegnap láttam tumblr-en. Egy lány és fiú csókolóztak, és az volt a képre írva : „Just friends” . Beharaptam az alsó ajkam. Just friends?

- Ja, csak barátok. – mondtam majd valahogy kihámoztam magam Gergőből.

- Ja persze. – mondta gúnyosan Vanda. – Hova mentek?

- Gergőhöz. – rántottam meg a vállam.

- És jön is a busz! – majd eszeveszett módon elkezdtünk rohanni. A busszra érve lehuppantam a székre. Milán mellém, Gergő szembe velem. Az ablaküvegnek támasztottam a fejem, behunytam a szemem. Just friends… Hagyd már ezt a szót! Nem jelent semmit, csak egy hülye mondtat. De még is… Hatása alá kerültem.

- Mi van Lea? Min gondolkozol? – lökte meg a térdem Milán. Megráztam a fejem.

- Semmin. – vágtam rá

  Szept.2

A terembe érve a tanár még nem volt bent, így gyorsan lehuppantam Miri mellé és vártam a tanárt.

- Mi volt?- kérdezte, mikor válaszolni akartam mikor a tanánő bejött.

- Sziasztok, Zsuzsa néni vagyok, énektanár. Eköszőr is ki szeretne játni énekkarra. – kezdte, én pedig elgondolkodtam, ha anya megtudja, hogy énekkarra járok lesszál rólam. Hmmm igen remek terv.

- Én!- tettem fel a kezem.

-Kitünő! Neved?- kérdezte.

-Szigetvári Leila. – mondtam és leírta egy lapra majd hirtelen rám nézett.

- Szigetvári Milánnal testvérek vagytok? – kérdezte.

-Ikrek.- mondta Miri helyettem.

- Hmm…Érdekes- mondta. Érdekes? – Ma 14:00-tól próba a 100-as terembe mondta.

- Ki jár még? – kérdeztem.

- Szilvási Vanda, Kárpáti Fanni, Nagy Bence, Szigetvári Milán és Zeller Gerő, Gál Johanna, Nemes Jázmin, Tóth Kármen,na meg te.

-HÖÖÖ! – hördültem fel, Gergő, Milán?Na jó túl sok a lány. Van egy gyanúm, hogy miért vannak benne… tanárnő ügyet se vetet rám és folytatta az órát. Szóval énekkarra járok.  

Óra után lementem a büfébe, mert majd’ kilyukadt a gyomrom. Ahogy beléptem megcsapott a kaja szag, és akkorát kordult a hasam, hogy a New Yorkba lako mamán is hallota.

- Éhes vagy, mi?- röhögöt Milán kezzébe egy hot doggal. Nyamii.

- Ja, és nézd mennyien állnak sorba! – szörnyöldötem.

- Ott vannak elől a többiek ha sietsz még elkapod őket.- Végig néztem, hogy esélyem sincs. Ekkora egy ötlettem támadt.

- Add ide a telefonod! – mondtam. Milán furán nézett rám de odaadta, feloldottam és hívtam.

- Na figylej, vegyél nekem egy nagy hamburgert, perecet, kakaós csigát és 1 liter kolát ja és gumicukort köszi. – mondtam majd leraktam.

- Te Gergőt hívtad? – nézett rám hitetlenkedve.

- Aha, ez a 21. század. – mondtam.

- De miért nem te hívtad a sajátodon?- kérdezte

- Mert nincs meg a száma. – hazudtam, még csak azt kéne, hogy réjöjjön, hogy kielstem a telójából.

- Itt vagyok Afrika 1 éves kaja mennyiségével.- mondta Gergő és a kezembe nyomot egy tálvát, amin ott volt a hamburgerem,perecem, kakakós csigám kolám és gumicukrom. Hmm..Hammi! :D

-Honan van tálcád? – döbbent le Milán.

- Komolyan? A húgod feleszi a büfét és téged a tálca izgat?!- akadt ki Gergő, Milán megrántotta a vállát és tovább ette a hot dogját, ekkor eszmbe jutott valami.

- Uhh, mennyi volt kifizettem.-mondtam Gergőnek.

- Hagyd tekints bocsánat kérésnek, amiért szívattalak a bugyid miatt.- mondta hatalmas a mosllyal. Milán fel vont szemöldökkel nézett engem és Gergőt felváltva. Hogy eltereljem a szót bedobtam az énekkart.

- Énekkar? Hmm?- kérdeztem, fél szemöldököm felvonva. Milán és Gergő azonnal magyarázkodó üzemmódba kapcsolt.

- Uhh… az azért van, hogy beléphessünk a … Hova is Milán? – nézett Gergő Milánra.  

- Uh öhh…néptáncra- habogta Milán. Gergő hatalmas szemmel nézett Milánra. Néptánc?? :D

- Ja, néptáncra. - legyintett Gergő és vett egy maroknyit a gumicukromból.

13:50- kor már ott álltam a 100-as terem előtt. Nem sokára a többiek is megjelentek és mehetünk is énekkara.

- Vanda, légyszives énekeld el nekünk azt a dalt amit megbeszéltünk. – kezdte a tanár. Vanda bólintott elővett papírokat majd kiment a tanárhoz, mi addig a padokon ülve néztük. Aztán Vanda elkezdte énekelni Taylor Swift I knew you were trouble-t. Tudni kell rólam és Milánról, hogy ennek a számnak a kecskés videóját vagy ezerszer végignéztük. Mikor Vanda sikított dettó olyan volt, mint a kecske. Felröhögtem, de nem, akár hogy azaz hisztérikus röhögés mikor csak sikítasz . Vanda abba hagyta az éneklést, és ha szemével ölni tudott volna akkor én halott lennék.

- Leila hagyd abba a nevetést és fáradj ki. – szólt hidegen a tanárnő.  Hu pasztmek.

- Itt a kotta. Sok sikert! – vicsorított Vanda.  Biztos volt a leégésembe, na ezzel már ketten vagyunk. A tanárnő bekapcsolta a zenét és elkezdtem énekelni. Az első kér során be voltam parázva aztán egyre jobban lettem, és kieresztettem a hangom. A refrén résznél felnéztem, és körbe néztem, mindenki tátott szájjal nézett. Találkozott a tekintetünk Gergőével és elmosolyodott. Trouble, trouble, trouble.  Amikor befejeztem a dalt, a tanárnőre néztem.  Teljesen le volt döbbenve, mint ahogy Vanda és Bence. A többiek meg tegnap hallottak mikor énekeltem. Kuksoló banda.

- Leila, megleptél, de jó értelembe. Lásuk csak…- mondta és elkezdet a papírok közt kutatni- Megvan! Gergő gyere csak ide.

- Minek?- riadtam meg. Gergő lazán felállt, és kisétált, közbe egy összepacsizott Milánnal! Áruló! Gyilkos pillantással díjaztam ezt, a pacsizást. Oda lépett mellém.

- Van olyan sejtésem, hogy énekelnünk kell majd. – suttogta, hogy csak én halljam.

- Minek? – kérdeztem ijedten. Megrántotta vállát amolyan „Én honnan tudjam” stílusba. Eközben a tanárnő, szorgosan keresgélt valamit a papírok között, majd diadalmasan felemelte a kezébe lévő papírokat és egy „Ez az!” felkiáltással megspékelve. Biztos, nem a dráma szakkörbe vagyok?  Zsuzsa néni egy-egy dalszöveget adott a kezünkbe.

- 2 hetek van megtanulni a szöveget. Ami pirossal van írva az Leiláé, a fekete pedig értelem szerűn Gergőé.

- És… ez…őőő…kötelező? – kérdeztem a legszebb mosolyom elő véve.

- Igen! – vágta rá a tanár. Jaaj!

- És mire is kell, ez? – kérdeztem.

- Halloween. – mondta a tanár.

- MIII??? – kiáltotta Vanda. – Úgy volt, hogy azt én fogom!!

- Most már nem! – intézte el a tanár. – Hogy tetszik a dal? – kérdzte Gergőtől és tőlem. Lepillantottam. Just a dream.♥  Egyik kedvenc számom.

- Imádom. – mondtam ki öszintén.

- Nem ismerem. - rántotta meg a vállát Gergő. – De majd meghallgatom. – ígérte meg, majd zsebébe gyűrte. 

(Szept 2.)

Mire vissza értem rajzra már kicsöngettek, így ledobtam a padra a táskám és mentem is ki az udvarra. Mikor kiértem magcsapott a hideg szél és érztem, hogy mindjárt szakadni fog eső. Oda szaladtam Milánékhoz és figyelmeztettem őket.

-  Esni fog, nagyon.- mondtam.

- Ja érzem menjünk be. – mondta Bálint és elindultunk be, az udvar felénél jártunk mikor elkezdet szakadni, befuttunk és ekkor vettem észre, hogy nincs meg a napszemüveg, mert persze a szél lefújta. Káromkodtam egy nagyot és vissza szaladtam az udvara. NA ha most nem kapok tüdőgyulladást, akkor soha mormoltam magamba. És akkor megláttam a fatetején (!!!) a napszemüveget. Morogtam egyet és elkezdtem mászni, még egy kicsi kell és megvan csak egy karnyújtás és ezaz!! Gyorsan beraktam a pólóm nyakára és ekkor… ekkor megcsúszott a lábam, ijedtem be felsikítottam és a legközellebi ághoz kaptam. Ott lógtam a 5 méterrel a szilárd talajtól, szakado esőbe, és most jön a legjobb: SZOKNYÁBA!! Mit is gondoltam mikor felmészam erre a retkes fára! Milán is felmászhatott nyugotan,vagy Gergő! Nem, nekem intézkednem kell!

- Kell segítség?- hallottam megmenőm hangját aki nem mást, mint GERGŐ(??).

- Öhh ja!- mondtam és éreztem, hogy rákká változok.  

- Tudod mit, itt aluról tök jó a kilátás. – mondta és nevetet. – Szereted a kacsákat mi?- célzott a kacsás bugyimra. Igeeen ezt vettem fel! Én hülye!!De hát kigondolta volna, hogy ma még egy fáról fognak leszedni? Senki!

- Bunkó!  Inkább segíts, mert zsibbad a kezem- nyöszörögtem, mert éles fájdalom hasított a karomba.

-Ugorj! – mondta. Épp ellenkezni akartam mikor begörcsölt a kezem.

-De kapj el vagy Milán kinyír!- mondtam és ugrottam, szorosan behunytam a szemem. A következő pillantba Gergő kezébe tartot. Kinyitottam a szemem és egy csodálatos zöld szempárral találkoztam…majd hapciztam. Na igen, megfáztam…

- Szerintem megfáztál. – álapította meg Gergő.

- Wááúú! Te vagy Dr. House fia? – kérdeztem szarkazmussal.

-Így kell bánni a megmentőddel?- vonta fel szemöldökét és bele bököt a hasamba. Felsikitottam.- Mi történt a szemeddel?

- Elestem a lépcsőn, na, jó most már eresz el!- mondtam és kibújtam meleg öleléséből.

- Hé 2 perce becsöngettek, siessetek Galambok! – kiabálta Fanni.  Össze néztük Gergővel és elkezdtünk futni. 

Szeptembet 2.

07:50 – et mutatott az óra mikor beléptem a suliba.
- Ilyen nehéz volt ide találni? Kér térképet? –förmedt rám a portás mikor meglátott. Motyogtam valami elnézést, félét és már rohantam is a terembe. Ahh nem kellet volna szoknyát fel vennem…Mikor a terembe léptem mindenki felém fordult.
- Leila, ugye? Én Demcsák Anna vagyok, rajztanár. Kérlek, foglalj helyet. – mondta kedvesen. Szimpi. – Oh, hol a táskája? . kérdezte Anna néni. Homlokomra csaptam.
- A bátyámnál. – mondtam.
- Hova jár? – kérdezte Anna néni.
- Ide.
- Ohh az remek! Menjen és hozza ide- mondta kedvesen.
- Köszönöm- mondtam és elmosolyodtam és már kint is voltam a teremből. Melyik terem is a 10.c? 45- ös ha jól tudom. Szép lassan elindultam a terem felé. Bingó!
Ez az! Nagy hangzavar volt bent. Bekopogtam, majd beléptém. Senki nem vett észre, mondjuk nem is csodálom… Egy fiatal tanár volt bent aki észe vett és mintha sugallta volta, hogy segítsek neki, hogy csöndbe legyenek. Mély levegőt vettem és elordítottam magam:
- MINDEKI MARADJON CSÖNDBEEEEEEE! - néma csend lett a terembe. Mindenki hátra fordult felém, de Milán,Gergő és Vanda lepődött meg a legjobban (mondjuk, zárójelbe megjegyzem:csak ennyien ismernek).
- Öhhh…Két kérdésem van: 1. Mit keresel te itt? 2.:Az nem az én napszemüvegem? - reagálta le a szitut elsőként Gergő.  
- Most komolyan ember! Azon vagy fenn akadva, hogy itt van? Inkább örülni kellene! Egy bombázó van a terembe!- mondta egy fiú, akinek a mondatára 3 dühös szempár lett a válasz.
- Hé ő TABU!- mondta Milán, Gergő meg helyeslően bológattot.- Neked is,- bökött Milán Gergő felé.  Héé! Nemáá’!
- Mi az hogy bombázó??? Nézz már rá!- kiáltotta Vanda az idegennek, miközben felém mutogatott.
- Hát ne haragudj Vanda, de jobb, mint te! És mi az, hogy TABU? – mondta a fiú.
- Elmész te a… Roland.  – visította(!!) nem túl nőiesen Vanda. Áááááá Roland a neve!
- Na jó! Elég legyen! – mondta a tanár, majd felém fordult. - Hogy hívnak? És mit kernel itt?
- Szigetvári Leila és a táskámért jöttem. –mutattam Milán padjára ahol a táskám díszelgett. Milán megfogta a táskám majd oda dobta Rolandnak!! Roland pedig oda dobta Gergőnek! Az egy táska és nem labda kiabáltam nekik. Gergő rám nézett én meg amolyan légyszi add ide a táskám szemmel néztem rá. Felnézett a plafonra majd hangosat fújtatott. Tudtam: nyert ügyem van! Gergő felállt majd oda jött hozzám és a kezembe nyomta a táskát.
- Tessék. – mondta, én pedig lábujj hegyre állva puszit adtam neki.
- Köszi. – mosolyogtam rá, és kiviharzottam a teremből, mielőtt Milán felfogja mit láttot.