Szeptembet 2.

07:50 – et mutatott az óra mikor beléptem a suliba.
- Ilyen nehéz volt ide találni? Kér térképet? –förmedt rám a portás mikor meglátott. Motyogtam valami elnézést, félét és már rohantam is a terembe. Ahh nem kellet volna szoknyát fel vennem…Mikor a terembe léptem mindenki felém fordult.
- Leila, ugye? Én Demcsák Anna vagyok, rajztanár. Kérlek, foglalj helyet. – mondta kedvesen. Szimpi. – Oh, hol a táskája? . kérdezte Anna néni. Homlokomra csaptam.
- A bátyámnál. – mondtam.
- Hova jár? – kérdezte Anna néni.
- Ide.
- Ohh az remek! Menjen és hozza ide- mondta kedvesen.
- Köszönöm- mondtam és elmosolyodtam és már kint is voltam a teremből. Melyik terem is a 10.c? 45- ös ha jól tudom. Szép lassan elindultam a terem felé. Bingó!
Ez az! Nagy hangzavar volt bent. Bekopogtam, majd beléptém. Senki nem vett észre, mondjuk nem is csodálom… Egy fiatal tanár volt bent aki észe vett és mintha sugallta volta, hogy segítsek neki, hogy csöndbe legyenek. Mély levegőt vettem és elordítottam magam:
- MINDEKI MARADJON CSÖNDBEEEEEEE! - néma csend lett a terembe. Mindenki hátra fordult felém, de Milán,Gergő és Vanda lepődött meg a legjobban (mondjuk, zárójelbe megjegyzem:csak ennyien ismernek).
- Öhhh…Két kérdésem van: 1. Mit keresel te itt? 2.:Az nem az én napszemüvegem? - reagálta le a szitut elsőként Gergő.  
- Most komolyan ember! Azon vagy fenn akadva, hogy itt van? Inkább örülni kellene! Egy bombázó van a terembe!- mondta egy fiú, akinek a mondatára 3 dühös szempár lett a válasz.
- Hé ő TABU!- mondta Milán, Gergő meg helyeslően bológattot.- Neked is,- bökött Milán Gergő felé.  Héé! Nemáá’!
- Mi az hogy bombázó??? Nézz már rá!- kiáltotta Vanda az idegennek, miközben felém mutogatott.
- Hát ne haragudj Vanda, de jobb, mint te! És mi az, hogy TABU? – mondta a fiú.
- Elmész te a… Roland.  – visította(!!) nem túl nőiesen Vanda. Áááááá Roland a neve!
- Na jó! Elég legyen! – mondta a tanár, majd felém fordult. - Hogy hívnak? És mit kernel itt?
- Szigetvári Leila és a táskámért jöttem. –mutattam Milán padjára ahol a táskám díszelgett. Milán megfogta a táskám majd oda dobta Rolandnak!! Roland pedig oda dobta Gergőnek! Az egy táska és nem labda kiabáltam nekik. Gergő rám nézett én meg amolyan légyszi add ide a táskám szemmel néztem rá. Felnézett a plafonra majd hangosat fújtatott. Tudtam: nyert ügyem van! Gergő felállt majd oda jött hozzám és a kezembe nyomta a táskát.
- Tessék. – mondta, én pedig lábujj hegyre állva puszit adtam neki.
- Köszi. – mosolyogtam rá, és kiviharzottam a teremből, mielőtt Milán felfogja mit láttot.